Impassivity, irony, alertness, constraints.

In my work I am most concerned with ontology and with the problem of how I can speak about it with sufficient self-irony in a visual language. So at least as is seems to me oil painting remains a valid and appropriate form for these profound and age old questions.
My artistic output since my graduation has mainly consisted of paintings. In my early landscapes I painted extreme weather conditions: tornadoes, lightning, tempests. Later on there appeared figures in the landscape photographing it or simply observing it, just like in the romantic pictures of Caspar David Friedrich. I was interested in the similarities and differences between religious trance and the enthralled observation of nature. The majority of figures in these landscapes are self-portraits. Still later I started to move around these figures inserted into the landscape. They sometimes found themselves within the space of the image which suggested the analogy of elevation and ascension. The notion of religious rapture and that of death-drive in modern psychology are after all nothing but new variations on the romantic gesture of nostalgia.
In my latest works I have cre- ated a more surrealistic and more ironical world with the theatrical staging of anthropomorphic animals in the landscape. The animals in spite of their tragic situation often stare at the viewer with relentless impassivity. Independent of all circumstances they remain clever unable to doubt the continuity of being.

Rezzenéstelenség, irónia, figyelem, kényszer

A lételméletek érdekelnek, legfőképpen pedig az, hogy hogyan tudok erről kellő öniróniával a vizualitás nyelvén beszélni. Diploma óta főleg festményeket készítek. Kezdetben tájképeket festettem extrém légköri jelenségekről / tornádó villámlás, vihar/. Később a képeken a tájat fotózó, néző figurák jelentek meg, akárcsak Caspar David Friedrich romantikus képein. Az érdekelt, mi a hasonlóság és különbség a vallásos áhitat és a természet megfigyelése között. A figurák nagyrészt önarcképek voltak. Később ezeket a figurákat elmozdítottamm,  beleestek a képtérbe, innen jött az emelkedés, ami a mennybemenetelek egy parafrázisa. a vallásos elragadtatás képzete és a pszihológia által halálvágynak definiált felemelkedés fogalma is . Itt is az  elvágyódás romantikus gesztusának újabb megjelenését hoztam létre.
Új képeimen egy szürreálisabb és ironikusabb világot alkottam, emberi viselkedéssel terhelt állatokat színpadszerúen tájba állítva ábrázolpk. Az állatok sokszor tragikus helyzetük ellenére is rezzenéstelenül tekintenek a nézőikre. Ők minden körúlménytől függtelenül okosak, és nem engednek kételkedni a lét folytonosságában.